Farsang
Hová lettél édes-éltető napsugár?
Csak medvét ijesztgetni jöttél,
s megjósolni: hosszú lesz még a tél?
Rendes formáját hozza február.
Világod nélkül komor a táj, s elhagyott.
Szürke arcok mögött, a lélek tetszhalott.
Szégyen tűrni ezt, hogy árnyak győzzenek.
Elő az élet összes sutba dobott jelmezét,
zengő kacajt, tapsot, táncot és zenét!
A felmentő seregek aranyba öltözzenek!
Tegyenek álarcot, műhajat, kócszakállt,
nem baj, ha felöltik köntösnek a halált!
Farsangi maszkabál a harc álarca,
mit a halálhírnökkel vívunk szüntelen.
Hátha megpillantva a vidám kompániát,
a tél észbe kap, s szedi sátorfáját.
Ennyi kérem, ennyi! Szűnjön a kavalkád,
ládába minden gönccel iziben!
A sok fásult maszk is mind ottmaradjon,
hogy ifjú tekinteteknek helyet adjon!
Bereczkiné Rébb Terézia