Ó Isten


Ó Isten

Pánikba esik szeme,
míg rámered
a kirakatüvegre
az éhes gyermek.
Nincs a világon rend,
neki játszani kellene.
S ráfagy lehelete a homályra.
Kezében jaj-piros hideg,
soha senki nem érti meg.
Gyomrára csomót köt az
éhség. Vesztett kábulat
az úton szétgurulva.
Morzsákat szedeget a félelem.
A sárban fényt tapogat a járda.
Ó Isten, oszd széjjel
mindennapi kenyerünket.

Tóth Jánosné

“Ó Isten” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Ica !
    Ezt a régebbi versedet kíváncsiságból olvastam el,
    de mintha éreztem volna hogy egy remek művet fogok olvasni!
    Nincs igazság a Földön és nem is lesz soha!
    Sok szeretettel gratulálok….Babu💝💝💝💝💝

  2. [color=#006633]Nincs meghatóbb látvány, az éhező gyermeknél.
    Nagyon hiteles képek, igazi realista mű, Ica.
    Szívszorítóan fájdalmas ez a versed.
    Szeretettel
    Ida[/color]

Szólj hozzá!