Bóközön

Összes megtekintés: 673 


Bóközön

Ha rád nézek, vágyaimat látom.
Szemed tükrét függő folyamágyon.
Partjain zuhatag, mint a selyem,
lágy illat körül, fonott tincseken.
Vadóc ajkak, izgága és fürge,
nevetve mindig, csóknak örülve.
Időz ízén, szerelem éhesen,
tépi szirmát: szeretem, szeretem.
Orcád folyton változó, sosem egy.
Bóktól érik pirosra, mint a meggy
és bújik, ha már nem bírja tovább,
keresi, kutatja szívem honát.
Orrod és állad íve büszke szép.
Nincs felettük erő és gyöngeség,

csupán a precíz mértan gyönyöre,
dallamtól zengő, kísérő zene.
Alakod forma, kezedhez illő.
Elbújtatott merengés a csípő,
s az egész annyi kusza gondolat,
hihetetlen, de mégis szót fogad.
Hasad felszíne kifeszített fény,
eltévedek, ha sétálok mentén,
de ébredem kebleidhez érve,
nyitott szememmel völgyén átérve,
az orcádhoz térek újra szóért.
Hangodat hallgatom, nem is értem.
De bizonyos, mindaddig létezem,
míg te lehajolsz egy halandóért.

Lakatos Zsolt

“Bóközön” bejegyzéshez 6 hozzászólás

Szólj hozzá!