Örökség
A Bán-patak tükrébe nézek,
Mely halkan ringatja a jelent.
Múlt és jövő közt élő fűzfa
A hajnali fényben mereng.
Partjait a nyújtózkodó híd,
Mint hűséges társ összeköti,
S bizalmunk keskeny pallóját
Sötét vihar remegteti.
Dióhéj-csónak süllyedőben?
Messze a part, és nem látható?
Mégis – üzenni kíván nekünk
Olajág, zölden pompázó.
Üzen, mint gyökér a fának,
Mint jövőnek üzen a jelen:
Ami benned egyszerre mozdul,
Bán-patak hulláma – időtlen.
Így nézlek évtizedek óta,
Mint minden anya gyermekét,
Kit ez a föld dajkált, ringatott
Remegve viszi át örökét.
A Bán-patak tükrébe nézek,
Mely halkan ringatja a jelent.
Odvas fűzfák törzsöke élhet
még röptető jövendőt?
Nagyon köszönöm Mindhármatoknak a kedves,s úgy érzem szívből jövő hozzászólásaitokat!
Igen kell mindenkinek egy tiszta patak egy igazi forrás, egy biztos pont az életünkben. Egy fa mely emlékeink őrzője. Szeretettel olvastalak kedves Margit:Clarisz
Bár lenne mindegyikünknek egy ilyen patakunk!
Szép versedhez gratulálok, Judit