Ősz van…

Ősz van…

Ősz van és csend,
s szeretem az őszi csendet,
ahogy észrevétlen átölel,
és nem enged bánatosan sírni,
se jókedvvel hangosan nevetni.
Csak figyelni enged, és látni.
S látom, ahogy nesztelen földet ér
a vöröses, majd röviddel később
a rozsdásbarna, és vele a sárga falevél.
S lábam mellett hangyák szorgoskodnak
a rothadó alma körül az elszáradt fűben,
S egy eltévedt sárgarigó röppent,
és nekem dalol a kopasz almafa ágáról.
S a frissen darált szőlőlé illata száll
a késői szüretelők távoli kertjéből.
S a felhőtlen ég némán hozzám szól,
és mutatja, hogy merre kell mennem.
S röpke életemnek huncut percei
észrevétlen elszöknek az őszi csendben.