Humanista fohász

Humanista fohász

Ó, Te drága ember,
Kiben annyi a méreg,
Hogy kurvája lettél a mindenségnek,
Férges ópium szavad.

Te balga asszony,
Kiben megzápul a métely,
S gyökeredtől így foszt meg a kétely,
Ne feledd el magad!

Maradj magadtól távol,
Hogy megleld magadban bárhol
Másban rejtőző magad.

Te megalkuszol.
Bár vesédbe lát a tükör,
Amit naponta szembe köpködöl,
Te botor bolond!

Karóba húzott a gyalázat,
A képmutató, önző, rút alázat,
De föloldoznak fajtalan papok.

Te hőssé vált strici!
Büszkeséged jele kifordult beled,
Mely dicső munkád jutalma lehet,
Ha ily konok maradsz!

Fonják már fejedre a koszorút,
S készül a gyolcsból a jó kötél,
Régi rögeszme veri az indulót:
Az istenek halnak, az ember él.

Én nem tudok betelni véled,
Te elfajzott, korcs iszonyat!
Hová rejtőzzek előled,
Ha számomra egyetlen út marad?

A hóhér nem válthat hivatást.
A megváltás ma Júdásnak könyörög:
Nyisd fel magadban az értelem igazát,
Mielőtt lelked a máglyához kötözöd!

Vagy maradj szűzi szajha,
S szívedet rejtse el rettenet.
Pokolra taszítod magad Te balga,
De ne aggódj, hisz gyermeked még szeret.

Tudod, hogy igaz hitedet, ember,
Tisztának nevelted egyszer.
Ó, mondd: minek nevezed most
Magad?

2013. 04. 02.