A jelen

Megosztás
 | Nyomtatás | 17 hozzászólás | 2008 megtekintés | Kategória: Beküldött versek| Szerző:

A jelen

Már éjfél is elmúlt, s az óra körbejár,
kandalló ontja melegét, és meg-megáll
fényében egy röpködő, örök pillanat,
hogy ami volt, az van is, s ez már így marad.

Ablakom fénytelen, üres utcára néz,
északi szél megtörli elfáradt szemét,
hajamat az idő hosszú keze fonja…
három ágra szedve s újra összefogva.

Beburkolózom ez állandó jelenbe,
a széttört nincseket föld alá temetve,
szemközt a tükörben hullok darabokra,
nem vagyok többé az életemnek foglya.

“A jelen” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  4. Jó ritmusú vers, amiben van tartalom… Ellentétben veled nekema verseid tetszenek jobban… bár konkurencia nélküliek… mikor írsz egy novellát? 😀

  6. Kedves Alfonzina!
    De gyönyörűen elkaptad ezt az "örök pillanatot"!!
    MIt is lehetne mást hozzáfűzni, mint hogy köszönet érte, köszönet azért, hogy ennyit képes voltál adni vele.
    Nagyon tetszett nekem is! szeretettel: gyöngy:)

  7. 🙂 Mégsem lehetsz olyan szigorú, Titus, de természetesen örülök az osztályzatnak!
    Kedves Vitorla!:) köszönöm a látogatást, reméljük, hogy oda vezet…B)

  10. Köszönöm szépen mindenkinek, hogy itt járt és véleményezett.
    Kedves Ida, neked külön köszönet, hogy megemlítetted a szarvashibát, be is bújok most csendben a sarokba…
    🙁
    😉

  15. [color=#006633]Zina kedves, szép gondolatokat jelenítettél meg, szép képekkel. Az utolsó szó "ly"-ért kiált…
    Szeretettel
    Ida[/color]

Szólj hozzá!