Írok…(de minek?)

Írok…(de minek?)

Milliónyi szó mely belőlem kiömlik,
vannak kik ezt szívből-jó szóval köszöntik.
Jól esik embernek olvassák a versét,
Idegenek elé tárja tiszta lelkét.

Mindent mi fáj – mi bánt, papírra vethetem.
Erdőt, mezőt, eget megénekelhetem.
Írhatok az égről, a szép csillagokról,
Tó vizéből tükröződő holdról és a napról.

S a költészet nyitott itt mindent szabad,
Születés – halál, közte az élet elszalad.
Rájöttem verseim egy fabatkát sem érnek,
Mert nincs annyi gógyikám, hogy elismernének.

Írok, de minek? Firkálok vajon kinek?
Amit én művelek tetszik valakinek?
Nem nyerek én semmit mindig csak veszítek,
Pénzem sincsen annyi, hogy magamon lendítsek.

Pályázat kiírva, …elküldök sok verset,
Előre tudom már Rozálka nem nyerhet.
Vesztes vagyok én, mert vesztesnek születtem,
Úgy halok meg.. semmit nem hagyok mögöttem.

és én csak írok és írok, de kinek?
és én csak írok és írok , de minek?

2013. 05. Zsámbék.

“Írok…(de minek?)” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. A költészet lelkünk tiszta képe…
    Szeretettel gratulálok szép versedhez, Judit

  2. [color=#006633]Szia Rozálka!
    Mi ez a panaszáradat?:) Na jó, biztosan rosszkedvedben született ez a panaszos versed. Semmi okod rá, mert igenis sokan olvasnak Téged. Látod, hányan várnak (várunk) már a válaszodra? Ne fogd fel versenynek, csak írjál verseket, s ne aggódj, azt mind magad után hagyod…:) Na, fel a fejjel! Írj, írj és írj… Öleléssel! Ida;)[/color]

  3. Ne keseregj barátnőm, semmi értelme.
    Nagyon is sokan olvasnak Téged, szeretjük a verseidet, s azt is tudnod kell, milyen sok barátod van itt a magazinon pár év alatt.
    Saját magad örömére írj, s fogd fel ezt jó játéknak, minek állandóan versenyezni?
    Ha megnyerem az ötös lottót a héten, kiadatom a könyvedet, rendben?:D:P

    Ölellek sok szeretettel: barátnőd BogIcu

  4. Kedves Rozálka!

    Ne keseregj, ne szomorkodj. Miért írsz? mert jönnek a gondolatok. Kinek írsz? Mindenkinek, aki elolvassa és kíváncsi a Te gondolataidra.
    Elsősorban Magadnak szerzel örömöt, ezt biztos érzed is. Mindenhez kitartás , tanulás és türelem kell.

    A legjobbakat kívánom szeretettel: Viola :):P:)

  5. Kedves Rozálka!
    Ha már költészet…a "gógyikám" szó kissé furán hangzik. 🙂 Ne haragudj, kérlek. Biztosan találnál erre mívesebb szót. S nincs miért keseregni, inkább: ne add fel és fabrikálj. 😉 Ölellek. Éva

  6. Kedves Rozálka!

    Nincs haszontalan szó. Versedben elkeseredés, de nincs okod. Szerintem, ha csak egy embernek tetszik, vagy megérinti, nem hiába írtad. ( én is így vagyok vele )

    Szeretettel olvastalak: Ica

Szólj hozzá!