Több ez a világ

Több ez a világ

A világot mégis, mégis többnek érzem,
mint azok, kik csak élni születtek.
Az idő, nekik csak a holnap reménye,
tetszhalottak, hisz még soha nem szerettek.

Álmos kereszt függ lelkük helyén,
a vérző Hold zord mostohái lettek.
Kik nem látják a dalok színeit,
tetszhalottak, hisz még soha nem szerettek.

Kik harsogják malasztos imáikat
és sebekre fakó gyolcsot tekertek.
Kik nem érzik a fények illatát,
tetszhalottak, hisz még soha nem szerettek.

Kik csak az életük mellett haladnak
s kézen-fogva soha nem mehettek.
Nem érzik, hogy bennük zúg az élet,
tetszhalottak, hisz még soha nem szerettek.

Kiknek patakzó, nyílt léleksebére
nem hulltak sajgón magányos könnyek.
Nem olvad egybe senkivel imájuk,
tetszhalottak, hisz még soha nem szerettek.

Kik nem hallják a virágok színeit
s már minden illatot rég elfeledtek.
Szívük nem kiált, visszhangra vágyva,
tetszhalottak, hisz még soha nem szerettek.

Kikben nem zenél ezernyi illat
s az illatok színeire soha nem epedtek.
A napba nézve nem vakult szívük,
tetszhalottak, hisz még soha nem szerettek.

Én többnek, mégis többnek érzem e világot,
mint azok, kik csak élni születnek.
Az idő, valód illatát hordozza bennem
s érzem, hogy élek, mert szeretlek.