Mentem az úton

MENTEM AZ ÚTON

Mentem az úton,
a hegyek lábamhoz borultak
átölelt a réveteg, sárga fény.
A felhők puhán leszálltak hajamra
zafír szellő rácsókolt ajkamra,
hogy elém jöjj, úgy vártam én.
Kacskaringós utakon bolyongtam
lábam alatt térdepelt a rét,
tarka selyme hívott lágy ölébe
rám villant a nap tüzes söréte,
lehevertem, virág nyílt szanaszét.
Lelkem forró lázongása hajtott
űzött vadként indultam tovább.
Erdők hívtak, patak csalogatott
elbűvölten néztem ringó habot,
e földreszállott isteni csodát.
Beléptem a fodrok friss sodrába,
tiszta volt és titkos, mint szemed.
Megremegtem, megálltam egy percre,
vizet mertem égő tenyerembe,
s végig-mostam lázas testemet.
Bőrömön a hűvös érintésre
borzongató gyönyör futott át,
elpirultam, lehejtottam fejem,
lángot vetett bennem a szerelem,
míg hozzád értem úttalan úton át.
Te elém futva nyomban felemeltél,
magasra tartva, mint anya gyermekét.
Életemnek nem volt tán szebb perce,
a hegy mögött a fáradt nap úgy ment le,
hogy fényét még elküldte szerteszét.
Ránk borult az éjnek szelíd bája,
s én elaludtam két erős válladon.
Már te öleltél, nem a hideg ormok,
álmomban is tudtam szívem boldog,
mert beteljesült legtitkosabb vágya.

Eger, 1966. 04. 05

“Mentem az úton” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa, nagy kár, hogy nem reagálsz a kapott hozzászólásokra, pl. Éváé is nagyon tetszik.
    Kicsit a rokokó világa idéződött fel bennem szép verseden, előttem állt Csokonai (jó volt látni) – mosolygott ő is, "méltó követőkre leltem ezen az oldalon" -, láttam ezt a gondolatot a szemében.

    Szeretettel:
    Pilla

  2. Magaddal ragadtál. 🙂 Jó volt. 😉 Mi a csoda az a: "nap tüzes söréte"? Napsugárszikrák? melyek lövellenek, mint puskából a sörét? Jah, akkor oké. Üdv. Éva

Szólj hozzá!