Montázs

Montázs

A hegyek közt
Petőfi Sándor

„… fölzendült benned valami csodás,
lázálomszerű, boldog látomás. …”
/A szkáld hárfája- Tyutcsev/

Jártam az erdőt, csak úgy, magam,
Könnyű bolyongás vitt céltalan.
Sétáltam, mint felhő, melyet
Szél hajt, céltalan, könnyedén.

Erdő, mező, merre nézek,
Egy nehéz, bús előérzet.
Hosszú árny kísért a réten;
Szél sóhajt az erdőn, mélyen:

„Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ.”

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,
Valami tiszta, fényes nagyszerűség,
Maga a kék menny
Ereszkedik a csillagfényben,
Mely gyöngyeit szikrázva szórja.

Néztem, – néztem, – nem tudva még,
Hogy mily gazdaggá tett a kép;
Ez nem valóság, ez varázslat…
Üdve nem érdemelt csodáknak.

Langyos párázat rezg a légben;
A holdtányér az alkonyégen,
Bágyadt színéből lángba olvad át…
Köröskörül merengő némaság.

Merengve, oh természet,
Örök szépségeidre nézek,
Határtalan szabadságot érzek,
Hűs jövőd, friss üdvöd, messzi Élet;

Viharba’, szélbe’ visz tovább utam:

Csodás kék tenger, kék ég, kék hegyek,
Óh, nézzetek rám: én megyek, megyek.

Idézett versek:
Goethe- Talált kincs
Wordsworth- Táncoló tűzliliomok
Vajda- Sirámok
Ady- Békesség ünnepén
Kosztolányi- Hajnali részegség
Verlaine- A hold a fák közt
Wordsworth- Táncoló tűzliliomok
Tyutcsev- Micsoda nyár!
Reviczky- Pán halála
Petőfi- A hegyek közt
Hesse- Sejtelmek
Reviczky- Árva fiú
Ady- Jártam már délen

“Montázs” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!