Ott álltak a fák
Ott álltak a fák,
a kertnek végében.
Hol a csendben,
gyermek korom múlott el:
szelíd ártatlanságban,
hittel és reménnyel.
Eső utáni széles víztömegekből,
visszatükröződő jelenetek.
Még mindig visszagondolok,
egy-egy alkonyon.
Mikor bíborfényben ragyog az ég…
Ott álltak a fák,
hol most is-mint óriások.
Kisizsák;1987.November 24.
Köszönöm hogy olvastad a versemet.
Ez egy nagyon régi költemény.
Még amikor lent éltem vidéken,ami másnak semmi,
ám nekem a minden.
De emlékeimben örökkön megmarad.
Mert szép volt a maga nemében.
Szép napot neked.
Bakos Attila Péter.
Kedves Atilla. Szép versed kellemes percekkel ajándékozott meg. A természet az én szívemben is mindig ott van és a fák különösen. minden nap megszakad a szivem minden megölt fáért.Sok sikert Szeretettel Gyöngyi.