Az idő

Az idő

Az idő elnyílt virágát,
a múlt homályát,
a jövő délibábját
hordozod magaddal,
s mint egy könyvet,
néha előveszed.
—————————–

Mint mikor a vihar
tornya a hajót eltakarja,
és nem látszik más,
csak a tépett vitorla,
ennyit hagy látnod
a háborgó emlékezet.
——————————-

Erőtlen kézzel húzza szét csillagtalan egén
a felhőfoszlányokat, denevérek lengnek
hangtalan. Halvány ujja benyúl az ódon ablakon,
lecsúszik a repedt korláton, kopott brokátokon,
s mikor a lépcsőfordulóhoz ér, a nagy óra elüti a
menekülő idő egy ütemét.
Falakról az ősök sötéten néznek le rá.
– Jobb idők jöhettek volna, kár…
így maradt a pallós és a bárd.!
– Édes, régi, szép zenék, allegóriák!
Teljes vértben a fém szobor elé áll.
Még eléri a fáklya sugarát,
s a nagyteremben várja a bált,
a csillogó kristályokat, a fény-
hullámokat, a tükör napokat
és a gyöngy csillagokat.