Mikor örömre tártam ki kajaimat
Az ég felé, s fejem fölött
Tizenkét csillagból álló korona
Ékeskedett, tudtam, hogy
Örökké élek, de nem itt
E földi létben, hanem
A halhatatlanság tengerében,
A mennyben. Már nincsen
Földi vágyam, egy az álmom
Az Isten, kihez felrepülök
Gondolatban, s látom és hallom
Atyámat, ki odafenn a Paradicsomban
Van. Az élet fájához repül a lelkem,
Oly nyugodt, és békés a táj,
Tizenkétszer terem az örök fája,
A végeláthatatlan kékségben.
