VOLTAM…

VOLTAM…

Voltam szegény pára,
szerencsétlen.
Meguntam mára,
és azt reméltem:
lesz új utam,
bár nehéz futam…
Megráztam magam,
levetve páncélköpenyt.
Mosolyt loptam,
pillangó röppent.
Nem azokhoz szóltam,
akik velem maradtak,
hanem, akik gyáván
elmentek tőlem,
megfutottak,
s ezzel lassan öltem.
Nem bírták látni,
hogy nagy merészen
magasra törtem.
Nem attól féltek,
hogy leesem,
hanem e zárt körben
nem volt szokás
a vad erő, a változás,
az őszinte kitárulkozás.
Meghunyászkodva,
néma csendben.
Mindenki csak főtt
saját levébe’
én az álarcot levéve,
új emberként léptem
magam helyébe,
mint álombeli
csodás látomás.
Végre hús-vér ember,
igazi nő lettem:
féltem, gyűlöltem,
szerettem.
Így múlnak már
jó évek felettem,
a régi bánatot feledtem.

Hajnal pírja szívemből sugároz.
Éji árnyak nem kísérnek többé,
megtaláltam utamat a vágyhoz
Egyek leszünk immár mindörökké.

Eger,2013.09.03.

“VOLTAM…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Judit, és Lexirózsa!
    Szívből köszönöm a hozzászólásotokat.
    V.V. Rózsa:)

  2. Nagyon tetszett, különösen az utolsó négy sor.
    Gratulálok, Judit

  3. Kedves Rózsa..nagyon szép a versed…gratulálok szeretettel.. Lexirózsa

Szólj hozzá!