Magány
Eme szétszórt ködmalom szél
Felverte orcámra a homok gyémántjait
Keresve ama merő büszkeség
Rommá tört fáklyáit.
Fázom, ezt érzem midőn
Belül forróság önti el szívem
Hol lész vajon a távolba meredő
Tekintet,mi nálam a lét…igen!
Minden pillantásod egy vak remény
Sötétlő, szürke múlt mi maradok
Gyönge vagyok, azt érzem én
Mintha suttognád;te is akarod.
Távoli mivoltam egy szenvedő életben
Sugallta a szél sok titkot gyöngyezőn
Néhanap imádkozik az Isten is érettem;
\’Az életből meríts majd új erőt\’.