SZERETNÉK NAGYOT HARAPNI

SZERETNÉK NAGYOT HARAPNI

Szeretnék nagyot harapni a fényből, majd a sötétből,
hogy enyém legyen az egész világ.
Hisz, mi a föld?
Fények és árnyak kusza játéka,
egy óriási lámpa, villódzó kerék.
Szeretnék egyszer a kormányához ülni,
hogy én hajtsam a sorsok kerekét.

Szürke az ég, vészes felhők vonulnak,
ágyába bújt a nap.
De miért?
Mért kell a világnak beborulni
egy tekintet miatt?

Hol vagytok kis sugarak, hol vagytok?
Hiányolom sápadt fényetek.
Szeretnék egyszer belétek harapni,
Hogy aranylángként follyon véretek.

Ott lenn a folyó sápadtan hömpölyög,
sárgult leveleket tép belé a szél.
Egymást bíztatva futnak a habok,
érzem, e csendben, míly egyedül vagyok,
néhány vízirózsa lábamhoz alél.

Nem tekintesz rájuk égi bolygó,
Sok árny szövi be a természetet.
Szeretnék egyszer a fényből kiharapni
egy egészséges, boldog életet.

Leomlanának a laktanyák,
a katonák hazaindulnának,
ágyúgolyókból szobrot öntenénk.
Emberszívből kihalna a bánat,
békét ünnepelne földtekénk.

Fénybe borítana mindent,
a szabad élet boldog bársonya.
Szeretnék egyszer oly nagyot harapni
a sötétből,
hogy ne legyen soha!

Eger,1966.

“SZERETNÉK NAGYOT HARAPNI” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa!
    Valahogy így kellene szeretni az életet, ahogy Te teszed…
    Szép versedhez szeretettel gratulálok, Judit

  2. Szeretettel olvastalak, kedves Rózsa. 🙂 A cím miért nagybetűs? (ártatlan kérdés…mostanában többeknél tapasztalom) A béke legyen velünk. 🙂 Ölellek. Éva

Szólj hozzá!