Emlékezés a szomorú napra

Emlékezés a szomorú napra

Ma harmincnégy éve hogy elmentél
azóta egyedül bandukoltam emlékeimmel
nap napot követett megállás nélkül
arcomat csapdosta hideg kegyetlen szél
vagy égette rettentő forró napsugár
én bennük is csak téged kerestelek.

Fény csillogás nagyrészt veled oda lett
jöttek a fájó hideg egyedüliség napjai
éjjel mikor álmodom a sötétségben
te fényként jelensz meg emlékeimben
fogod a kezem egy szép virágos réten
elül a fájdalom a régi emlékek előjönnek.

Melegség járja át a szívem a testem
lelkem páncélja is felolvad egyszerre
szemedbe nézve átélem az együtt
töltött évek minden csodás pillanatát
tudom ez csak egy lélekmelegítő illúzió
mely erőt ad a minden napjaiban.

Szól a hajnali harsona hangja menned kell
szellemárnyként visszatérsz a sírodba
de emléked itt marad a szívemben
egyszer én is hozzád térek megpihenni
mikor az életbuborékom szétpattan
a lelkünk az örökkévalóságban újra egyesül.

2013. 04. 26.