Jövőkép
Gondolatban én messzire nézek…
Nem látok már szép, zöldellő fákat,
csak kietlen, pusztán kopár tájat,
szomorú út az, amelyre lépek.
Nem csobognak üde, friss patakok,
csak szél süvít itt, száraz talajon,
szívemből várom, vidék kiáltson,
“álljatok meg, hisz’ én belehalok!”
Hiába minden, ő nem válaszol,
semmit nem enged, tovább vándorol,
pusztulást hordoz romboló szárnya.
Elszállt már lelkem fojtott sóhaja,
élet utáni hű tallózója…
Lét határán egy sikoltó fáklya.
Köszönöm Clarisz!
Gratulálok Judit. Szeretettel olvastalak :Clarisz
Kedves Gyöngy, köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel, Judit
Köszönöm kedves Margit!
Szeretettel, Judit
Kedves Ili, köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel, Judit
Kedves Éva!
Szeretettel üdvözöllek mindig oldalamon, bár az nagyon egyszerű…
Köszönöm, Judit
Kedves Judit!
A címet szúrtam ki azonnal magamnak, bizonyára hangulatból is fakadóan, ami most nem annyira jó, de a versed tetszett. Szeretettel: gyöngy:)
Kedves Juditka!Nagyon szép a szonetted!Gratulálok!Szeretettel:Margit
Mindig szívesen jövök hozzád. Most sem bántam meg. 🙂 Szeretettel. Éva
Köszönöm kedves Rózsa!
Szeretettel, Judit
"Lét határán egy sikoltó fáklya." Szomorú igazság.
Gratulálok szép szonettedhez kedves Judit!
Szeretettel: Rózsa
Kedves Ica!
Jó lenne felfigyelni arra, hogy amit teszünk a Földdel, az
lassacskán a pusztulásba taszítja…
Köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Szép szonettedben szomorú tájat festettél. Pusztítjuk, romboljuk a természetet és ez nagyon elszomorító.
Szeretettel: Ica