A kertemben 1081.
Kertem szépségeit ápolva,
Valós lelki csatában lángolva,
Sokat gondolkodtam életemen,
Szívemmel, s lelkemmel mi legyen.
Mecegettem bokraim kinyúló ágait,
Mely túlnőtte a bokor határait,
Így tettem újra őket csodaszéppé,
S rejtettem el bánatom, szívem mögé.
Kinevetve magam s eszelős butaságom,
Mit is gondoltam ugyan, ez mily álom?
Képtelen vagyok már talán boldog lenni,
Elfelejtettem az utat mi szívem oda viszi.
Kertem szépsége nyugtatja szívem,
Ez a világ az enyém, csend van itten,
Ágak parányi erdeje, kicsi titkok,
Itt nem bánt senki, nem ér szitok.
De semmi nem tart örökké, minden véges,
Mulandó a csend a nyugalom s az élet.
Most mégis itt vagyok, merítve új erőt,
Hogy folytathassam az életem a világ előtt.
2013.szeptember. 05.