Reménytelenül

Összes megtekintés: 934 

Reménytelenül

Arcomra
loptad az édes nyarat
mikor hajamba szőtted vágyaid.
Ujjaid bőrömön törtek utat
miközben próbálgattad
megcsonkított szárnyaid.
Igába fogtad sóhajaim
öleltél és adni akartál oly sokat
de szívedben a gondolat
csak vágytól vérző kő maradt.
Adtál és elvettél szavak nélküli szózatot,
havasok fölött csókoltad pirulósra a napot
de ajkadon akadt a szó,
forrás fakadt könnyeidből s lett hamvadó
akarássá, mert hagytad magad.
Csak voltál és maradtál, bőrödre kényszerített
mázsás jelmezed alatt.
Fagytól égő, szívet tépő pillantásod
ott rekedt, ahol a holnap
nem nevet
veled.

2012. március 3.

“Reménytelenül” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Nagyon jól érzékelhető az elveszettség és annak nehezen megközelíthető volta…ahogy szavakba foglaltad. Köszönöm. Tetszett. 🙂 Éva

  2. [color=#006633]Kedves Gabi!

    Rendkívül kifejező a versed, amit csodálatos képekkel tettél élvezetessé. Nagyon tetszik.

    Szeretettel!
    Ida[/color]

  3. Kedves László!

    Kicsit megijesztettél, de remélem sebek nélkül megúsztad! 😉 Viccet félretéve, nagyon köszönöm!

    Szeretettel, Gabi

    Kedves Viola!

    Gyorsan elolvastam én is újra, lehet hogy kicsit komolyra sikeredett, de szeretem, mert feltételez egy erős érzékiséget. Mi váltotta ki ezt belőlem, ki tudja, de örülök hogy kiírtam magamból.

    Köszönöm a figyelmedet, szeretettel Gabi

Szólj hozzá!