VIGASZTALÓ

VIGASZTALÓ
/barátnőmnek – levél férjéhez/

Elmúlt testünkből a fény,
eltűnt lelkünkből a mámor.
A széllel üzenem: ne félj!
Eskümet a sírig állom.
Te voltál, s te leszel minden,
bár nem szolgáltál reá semmivel.
Kinevetted, tiportad szívem,
már attól féltem, nincs isten.
Más is járt már így, jól tudom,
mégis kegyetlen az emlék…
Egyedül, végtelen úton,
nélküled semmivé lennék.
Akkor tán hullatnál néma könnyet.
Téged is kínozna sok rémes álom,
hogy volt egy asszony, aki szeretett,
jobban, mint bárki e világon.

Parádfürdő,2005.10.31.

“VIGASZTALÓ” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Lambrozett!
    A barátnőm nevében írtam (mivel ő nem tudja érzelmeit írásban – sajnos, úgy tapasztaltam szóban sem – kifejezni) a férjének! akit én személyesen soha nem ismertem, csak elbeszélésekből. Minden érzés az övé, én csak közvetítő voltam. Persze, a "háttérben" az én véleményem, meglátásom öleli át a lényeget.
    Talán, így érthetőbb?
    Köszönöm a hozzászólásod. Vadvirág

  2. Az alcím alapján igyekeztem megérteni a tartalom lényegét. Most azt nem tudom még, hogy e levelet a barátnő avagy a saját nevedben írtad. Úgy értelmezem, hogy Te küldöd a férjnek…s barátnődről (vagy magadról?) szólsz a végén. Talán benéztem, bocsánat. Amúgy…tetszett. Üdv. Éva

Szólj hozzá!