Ha innen nézem, porszem vagy,
amonnan meg tízméteres óriás.
A valóság teljesen más,
meglátod, ha mellém állsz.
Szubjektíven nézem a világot,
magamhoz mérem a kabátot,
s úgy választok barátot,
átvigye kapásból a lécet,
lásson mindenben szépet,
nézzen bátran a szemembe,
s ne kutasson a zsebemben.
Egyenrangú felek vagyunk,
akkor is, ha lábnyomunk
nem hasonlít egymásra.
Legyünk nyitottak vitákra,
a köröttünk lévő világra,
az sem baj, ha másként látunk,
csak egyfelé tartson lábunk.
Keressük azt, mi összeköt,
közös cél, azonos eszköz.
Minden más mellékes,
elviszi majd a kellékes.
“A mérce” bejegyzéshez 2 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Igényes mércéd kedves Jolán tetszett nekem!
Szeretettel olvastam a versed: Ica
Remek gondolatgyöngyöket fűztél itt össze egy egész kalárissá. (talán jobban "csúszna", ha a szemembe párja a zsebembe' lenne :), ne haragudj a megjegyzésért) Szeretettel. Éva