Bánkódás

BÁNKÓDÁS

Társamul szegődött a bánat,
mióta elmentél tőlem
nem süt a nap sem oly lágyan,
kihalt az érzés belőlem.
Néha még éjjeli órán
átölel hű emlékképed,
lágy ajkad csókot lehel rám,
de aztán a hajnal ébred…
hidegben didergek némán
nem melegít fel az álom,
mióta elmentél tőlem
magamat mindig sajnálom,
pedig te nem is szerettél,
s tán én is csak képzeletben.
El foglak feledni lassan,
új tavasz éled bennem.

Eger,1996.03.

“Bánkódás” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Minden hozzászólónak köszönöm a kedves, pozitív véleményt
    V.V.Rózsa :]

  2. Kedves Rózsa!
    Szelíden bánatos versed jó volt olvasni.
    Elég régen íródott. Remélem, már nem fáj annyira.
    Szeretettel: Viola (f)

  3. Szomorkás hangulatú, mégis a beletörődés és újjászületés érzetét keltik soraid. Kellemesen bánatos. Szeretettel. Éva

  4. Tökéletesen egyetértek Germain barátommal, egy kis kiegészítéssel. De szép lett volna strófákra bontva !! Haj de szép !(f)

    Gratulálok! / Miklós /

  5. Köszi mamikám a hozzászólást. Nagyon igazad van, de legalább a versben reménykedem, hogy egyszer így lesz.
    Jössz holnap? Már nagyon várom a találkozást-
    Puszillak Rózsa:(

  6. "El foglak feledni lassan,
    új tavasz éled bennem."

    Dehogy is fogod, dehogy, hisz emléke mindig köszön, jöjjön akár a tavasz, ő marad, az "örök". Ő lesz neked a szép, kinek emléke nem ereszt, jöhet akár a vízözön… De neked legalább volt kire emlékezel!

    Szép, borongós emlékezésed örömmel olvastam.
    Szeretettel: Jártó Róza

Szólj hozzá!