Párkányból hazanéztem
Ma ott jártam, ami a miénk volt régen,
Átmentünk a Duna hídon a napfényben.
Kopogott a talpunk alatt a nagy vashíd,
Lépdeltünk, s a történelmi magyar föld hív.
A Duna felett a magyar kilátást néztük,
Szívünkben szorongott a csodálat értük,
A gyönyörű hazai táj nyújtotta látvány,
Lelkesített minket, mint gyönyörű bálvány.
Átérvén a Szlovák vidék nem csábított,
Semmi érdekes nem volt mit szívem vágyott.
Lementünk a Duna partra s visszanéztünk,
Mi ott voltunk, de itt maradt a szívünk.
Visszajöttünk hisz vissza húzott mi maradt,
S a honi igaz lélek megsimogatta arcunkat.
Éreztük, ez a föld a miénk, itt vagyunk itthon,
A vérünk ide köt minket, ez a föld a haza s a hon.
2013. október 29. Esztergom