Tél didergő

Tél didergő

Szobám csendességéből kémlelem
a kinti zord világot
kegyetlenül fúj a szél,
mint elszabadult gyorsan
száguldó gőzvonat süvít
a lombtalan fák között
sorba meghalásra kényszeríti őket.
A tegnapi eső földhöz verte
az utolsó leveleket is
az orkán most azokat kérte táncba
forgatja levegőbe emeli
majd akit megunt halomba
a kapualjakba kupacolja.
Nem enged nem csendesül
mintha magát hergelné
vagy minden jajt fájdalmat
egyszerre akarná levedleni.
Tegnap az ég könnyezett
ma az én szívem zokog
megmagyarázatlan fájdalomtól
mert nem magamért.
konganak a fejemben az
aggodalmaskodó hangok.
Némán állok mint a megkövült ember
a feltámadására
várok valami jobbra
egy biztatóbb világra
ahol a tél nem rémít didergéssel
a fagyhalállal.
Várom a nyári napsütést
a szivárványt, hogy varázsolja
színessé az eget a jövőt
Egy megújuló csodára vágyok
arra, hogy felolvadjanak
a jégszívek.

20131125