Halkan csobogó patak
Rezdületeiben, mint erek,
Megszólalnak a hullámok,
Életemet írják ezek, lassan,
És kristálytisztán.
Mert a víz alján lévő, szilárd,
Vaskos kövek őrzik szikáron
A történelmet. Így a kő bár
Marad, a hullámok haladnak,
Hol a kő a sors, a hullám pedig
A választások. Mindenkinek
Létjoga a szabad akarat, így
Nincs meghatározva, miként
Ossza be perceit, csak a mód
Uralkodik, hogyan cselekedjen.
Benne állok a hullámok sodrában,
Hol egyedül magam maradok
Mozdulatlan, a hullámok
Átsiklanak rajtam, és a mozgás
Illúziójában, haladnak az örök
Felé. Ahogy sodródnak az évek,
Gyűrűznek a hónapok, úgy
Táncolnak a víz felszínén
A fecsegő hullámok, kik
Jelentést közvetítenek a világnak.
Te vagy a hullámok teremtője,
És alakítója, szavadra
Szerveződnek a hullámok,
Hol kicsiny, hol nagyobb
Darabban, áthidalják ők
Az ábrázolás síkját.
A teremtés horizontjában
A csontcsendbe burkolózott
Hullámok is lábra kelnek,
Mert megérkezik hozzájuk
Az isteni üzenet, menni,
Vagy maradni, ez itt a nagy
Kérdés, s a hullámok éjében
Magára eszmél a cselekvés.
Mert szemlélődni nagyobb
Gondolatot mozgat meg,
Mint tenni, s lenni nagyobb
Ajándék, mint nem lenni.
Hullámok írják életemet,
Benne állok a patakban,
S nézem, hogy a víz halad,
De én örökké ugyanaz maradok.
Székesfehérvár, 2013. október 26.