November fájdalmai

November fájdalmai

Tarka vihar verte kabátban öltözött
harmadik ember is gyorsan megérkezett.
Az őszi szél söpri az úton a leveleket
olyan sejtelmes táncba kezdenek.

A fák megtépázva némelyik kopaszon
merednek az égnek a magyar ugaron.
Panaszos jajszavuk az égig hatol
a mi szívünkben is élesen zakatol.

A mások bűne miatt fájdul az emberi szív
a komor fellegektől nem látszik a fényív.
Hiába keresem most hevesen a Napot
úgy érzem csonttá fagyasztja a lelkemet.

A zászlóink is sóhajtozva lengenek
már annyi bajt fájdalmat megéltek.
Mindig valami jobbért égtetek lobogtatok
de az a jobb úgy látszik meg nem érkezik.

Sír a magyar föld szinte beleremeg
a sok sok gonosz talp alatt jajong.
Ezek úgy gázolnak át az emberen
mint a gyermek kacagva a pocsolyákon.

Hiába a fény a pompa a házakon
ha a szívekben csak sötétség lakol.
Az igaz ember meg egyre kevesebb
aki teheti menekül innen inkább.

Egyre több a segítséget kérő kéz
az esendő hang is pusztába vész.
Miért kell a változásért ennyi áldozat
vagy a szabadságunk is elveszett?

Lassan az utolsó levelek is földre hullanak
kopaszok lesznek az út menti fasorok.
A fák között a széllel-bélelt viskók
csak nagyobb szegénységről regélnek.

2013. 11. 04