Szánlak titeket, és magamat is, persze,
meg vagyunk átkozva és ezerszer verve!
Nem tudjuk átlépni önmagunk határát,
nem tudjuk menteni lelkünket, az árvát.
Mennyi bűn, gyalázat lopakodik némán
benn a szívünk mélyén, s mi csak állunk bénán;
mennyi dacos önzés, mennyi rút hamisság
rejti el előlünk, hogy mi az igazság!
Egymást elemésztjük, gyalázzuk és bántjuk,
gyilkoló szavaink gyűlöletre váltjuk.
Mindennapjainkban hiába fogadjuk,
hogy a bűn sötétje nem vesz erőt rajtunk.
Újra, újra vétünk magunk, s egymás ellen,
újra, újra támad, s győz a gonosz szellem!
De van még reményünk, ha magunkba nézve,
alázatos szívvel, a nagy Istent félve
kegyelmedért esdünk megszülető Gyermek,
mi, az elesettek, az átokkal vertek.
Hozd el végre a fényt, nyomorult lelkünkbe,
koszorúzd a hitet kopott, kő-szivünkre,
hogy végre legyőzzük sebes lelkünk rosszát,
s Betlehembe érve eljussunk Tehozzád!
Gyömrő, 2007. 11. 30.
Gyönyörű és igazsággal teleszőtt versedhez csak gratulálni tudok. Nagyon jó!:)
Kedves Dezső!
A versed nagyon jó, szívbe markoló, tele igazsággal. Magunkra vehetjük mindannyian. Jó, hogy megírtad helyettünk is.
Szeretettel és köszönettel gratulálok, továbbá ÁLDOTT ÜNNEPEKET és Áldást, Békességet kívánok: Viola :]