Kalandozás
Tékozló bolygók világító
fényében araszol a hold.
Ki tudja merre kóborol
a korommá feketült hullócsillag,
éj nyakán szánandó kolonc.
Alkonyi széltől nyirkosan
didergek a perzselő hidegben.
Felkérhet táncra egy vadidegen
rongyos képzelet, lágyan suhanva
mindenre készen állok!
Nincsen zsabó páncélingemen,
dekoltázs, ékszerek.
Képzelet ölében szeretkezem,
mint hullócsillag sötét éjjelen.
S ott legbelül ártatlan kacajjal
ujjong a javíthatatlan gyermek.
Aprópénz cseng e tükrös teremben.
Darabokra hull a fény a sötétben.
Kedves Alfonzina!
Köszönöm a soraidat. Próbáltam párhuzamot vonni a képzeletem és a gyermeki tisztaság közé.
Lehet, hogy nehéz képeket sorakoztattam fel, de ott benne van a valóság.
Köszönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Nehéz képek, nyomasztóak. Mondjuk, hogy ahol a gyermeki őszinteség van csak jelen, az az igazi világunk, s a másik a képzelet. S akkor versed végén darabokra hull a sötét a fényben…
🙂
Kedves Gabi!
Mindig örülök , ha olvasol, jól esik kedves gratulációd.
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Köszönöm Éva a kedves soraidat.
Sokszor utazunk képzeletünk világában, ahol a gyermeki őszinteség van csak jelen.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Ica
Nagyon tetszik a versed, még elolvasom majd. Megható, őszinte gondolatok, a szép képek, ellentétpárok izgalmassá teszik, szívbe markoló…
Szeretettel gratulálok. Gabi
Igen, remélhetőleg ott legbelül…örökké gyermekek maradunk/maradhatunk. Pajkosak, kalandozók, szelesek (rám mindig ezt mondták gyermekkoromban 🙂 ), akik sosem fáradtak egy-egy utazásra, mégha csak képzeletben is. Az utolsó gondolatcsokor tetszett leginkább. 😉 Szeretettel. Éva