Zenél a szél

Összes megtekintés: 1,004 

Zenél a szél

Zenél a szél, a búja nagy,
szívemben fájó nóta vagy –
Urunk kegyelme el ne hagyj!

Feszít a szó, a néma nincs,
elveszett minden, semmi sincs,
szorít a sajgó, sorsbilincs.

Süvít a szél, s a fákra hág,
reccsen a fáradt, száraz ág –
vetetlen áll az árva ágy;

szobánk falán a régi kép
– ezer darabra törve szét -,
szerelmünk fényét őrzi még.

Hitünk vetélve itt hagyott,
vállamra súlynak kínt rakott,
azóta béna rab vagyok.

Üvölt a szél, ma kerge, vad –
hová sodort el, merre vagy?
Urunk kegyelme el ne hagyj!

“Zenél a szél” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Zsike!Gyönyörű a fohászod Urunkhoz. Tetszik ez a versforma is, hangsúlyossá teszi mondanivalód. Szeretettel fogadunk magunk közé, itt barátok vesznek körül.
    Áhítattal olvastam, mély átérzésről tanúskodó soraid. Gratulálok
    V.V.Rózsa (l)

  2. Kedves Barna, Gyöngy, Gábor!

    Nagyon örülök a kedves szavaitoknak, a látogatásnak, mindennek, annak is , hogy hozzám szinte mindig betértek. Remélem nekem is már lassan lesz egy kis időm, és többet tudod Veletek is lenni -kommentelni is- mert nagyon kedvelem ezt a helyet.
    Ez az első NET-es Irodalmi Oldal, ahová regisztráltam…
    Köszönök mindent, nagy szeretettel:Zsike :):):)

  3. Zsike drága!

    Lassan elfogynak a szavaim, amit ide pötyöghetnék, persze talán feleslegesek is, hisz a KÖLTÉSZET magáért beszél, helyettem is. Pazar. Még a nehéz mondanivaló ellenére is az emlékezés súlya csillogtatja a sorokat.

    titus56

Szólj hozzá!