A csillagokhoz mérd magad!

A csillagokhoz mérd magad!

Mikor az alkony lehajtja
Fejét a horizontra, s a rőt,
És bíbor fények kergetőznek
Az égbolton, akkor nézz fel,
És láss csodát, mert a sárga
Hold üzenetet hordoz.
Bejárod űrhajóval a tágas
Univerzumot, talán néhány
Bolygót megismersz
Madártávlatból, mik a Földről
Nézve pontok. Rápazarolod
A ráncos földre véred, verítéked,
S nem jössz rá arra, minden
Illúzió, amit látsz, amit fogsz,
Elmúlik, illanó, akár a borszesz,
S számolgatod éveidet.
Milyen élet az, hol egyetlen
Szenvedélybe oltod idődet,
S azt hiszed, attól örökkévaló
Lehetsz, holott az életben
Arra keress alkalmat, hogy jó lehess.
Egy kis sarok legyen otthonod,
Ahol csendbe mártózva egyedül
Lehetsz, s itt merengj el a világ,
És saját dolgaidon. Mert rövid
Idő, és az ég kitárja föléd
Napernyőjét, s a védelem pajzsát
Teszi eléd. Ekkor már nem vagy
Egyedül, mert az egész mennyei
Seregek azon munkálkodnak,
Hogy fényes életed lehessen.
De ne tégy sok terhet magadra,
Elég annyi, amennyit hoztál,
S amennyit még magadra veszel.
Besötétül a Nap, éjtóra hajtja le
Fejét, oly csillámló ütemben
Szitál az éji fény, mely utat mutat
Ebben a megőszült világban,
Hitet ad bölcs tekintete, és reményt
Dukál az alkony ereje. Mennyiszer
Felhangzik az égbe a Szó, ember,
A csillagokhoz mérd magad,
Ugyanis kicsiny homokszem vagy
A sivatagban, de ha egyszer
Rálelsz szárnyaidra, csillagként
Repülsz a horizontra.

Székesfehérvár, 2014. január 15.

Szólj hozzá!