Szellő

Szellő

Hajnali pázsiton ébred a szellő,
kergeti száz pihe, semmirekellő.
Lobban a rózsa arcpírján,
perdül az égre és csínján

szökken a fellegek zápora, pőrén,
lágy dala libben a fény puha bőrén,
ringat a selyme langyában,
megtanulunk ma egy páran

játszani álmot a végtelen ágán,
szárnyakon égni a szél csusza hátán,
szállani, szállni még feljebb,
míg a világot átfested.

“Szellő” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Kicsit megkésve, de annál nagyobb tisztelettel és örömmel gratulálok soraidhoz!

    És szállj szállj, "míg a világot átfested." ! (l)

  2. "míg a világot átfested"
    szívemet el ne ereszd,
    régi barát itt rád talál,
    szép versed olvassa már.
    szellőd szárnyán kukorica
    málét küld, ablakod nyisd,
    talán még ki sem hűlt.

    Tetszett szép versed !:)

  3. Köszönöm szépen a látogatást és kedves szavakat!
    Külön köszönet a virágért, érdemjegyért és a vivátért :p
    Katinka, a vég ritmusa hasonlatos a kezdetéhez, legalábbis semmi különbséget nem fedeztem fel eleddig.
    🙂

  4. Viva! Viva!

    A forma igazán formabontó, gratulálok hozzá!
    Legjobban a ritmusgikszer ízléses elhelyezése tetszett!

    Üdv:
    JvS

  5. Kedves Alfonzia-Csilla!
    Hol szerezted ezt a "világot átfested" csoda-ecsetedet amivel így vagy képes varázsolni?
    Játékos, ritmusos, magával ragadó.:) Puszillak: gyöngy

  6. Kedves Alfonzina!

    Leheletfinom képeid akár azt is mondhatnám, a régiek, a már ismert varázzsal bírók, de újkori játékosságod, egyszerűen magával ragad. Lenyűgöző ez a dallamvilág és a "megtorpantott" sorok zenéje, újszerűségével akár stílust is teremthet.

    5*

    titus56

Szólj hozzá!