Mennyire vágyta

Mennyire vágyta

Mennyire vágyta, de másfele fújta a sors szele őt is.
Felfele szállna, de fél – kongat az óra a vén.
Szűk az idő, ma is annyira fojtja – ha nézi a kőrist-
felrepedezve a múlt, ölbe a két puha kéz,

s visszarepíti a régi időkbe a rengeteg emlék.
Mennyire vágyta a fényt, s gúzsba kötötte a rossz;
fogta a szolgabilincse, de űzte magasba az elmét
tudta; ha tűr, megadás – messzire vágyakozott.

Hitte; a karma kilincse a szóra kitárja az ajtót –
mennyire vágyta a lányt, űzte a vére, s a szív
vad heve fájva dobolta:” ma menni, ma menni” – a jajszót.
Át, oda messze ha vár, menni muszáj, ha ma hív…

Mennyire vágyta, de másfele fújta a sors szele őket;
fájnak az évek, az árny – mégis a fény szeme Ő!
Nyűgös a tél. Keze rázza a múlt kapuját, jege zörget.
Száz pihe! Hullik a hó, alszik a szép szerető.

2014.02.10.

“Mennyire vágyta” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Kedves Rózsám! Örülök, hogy tetszett a versem, nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttél hozzám. Szeretettel fogadtalak Téged is.Zsike 🙂

  2. Kedves Barna!

    Látogatásoddal megtiszteltél. Nagyon szépen köszönöm minden kedves szavadat, igazán jólesett. Nagy szeretettel fogadtalak ma is.
    Zsike 🙂

  3. Kedves Zsike!
    Gyönyörű, mint mindig, gratulálok!
    Szeretettel. Rózsa:)

  4. Örülök, hogy legalább egyet találtál köztük, kedves Katalinkám. Nekem is nagy kedvencem, ez a vers. Köszönöm kedves szavaidat, szeretettel fogadtalak ma is:Zsike 🙂

  5. Kedves Gyöngy!

    Nagyon örülök, minden kedves szavadnak. Annak különösen, hogy hatott a vers, hiszen azt írtad, hogy "beleborzongtál" és ez annak a jele, hogy átjött, átérezted az üzenetét, a hangulatát.
    Egy versnek, ez a lényege! Az, hogy képes-e közvetíteni azt az érzést, amit az alkotó érez, át tudod-e élni, akár magadénak tudod-e azt érzést, hat-e? Ha igen, már félig jó! 🙂 🙂 🙂
    Ölelésem Neked. Szeretettel:Zsike 🙂

  6. Kedves Laci!

    Köszönöm szépen a Te, értő hozzászólásodat, kedves figyelmedet is.
    Minden szavad nagyon jólesett, és a leírtakkal kapcsolatosan én is hasonlóan érzek, gondolkodom, azzal egyetértek.
    Viszont a magyar nyelv, van olyan gazdag, hogy még az ilyen szigorú ritmusformánál, mint a "disztichon", sem kell nagyon megerőltetnünk magunkat, hiszen a szavak olyan bőségesen állnak a rendekezésünkre, mint a csodás tavaszi réten a virág, csak rá kell lelni azokra.Imádom ezt a gyönyörűséges, gazdag, magyar nyelvet.
    Ennél a versemnél, -bár ezt inkább Gábornak kellett volna írnom- nem azért ismétlődnek a szavak, mert nem találtam helyettük másikat, hanem éppen a nyomaték kedvéért.
    Ide másolom azt, amit egy másik oldalon írtam egy értő és általam nagyra becsült alkotótársam kommnetje alá, ha nem baj:

    "Úgy éreztem, hogy a mondanivaló megkívánja ezt a formát. Szépen, lassú, elnyújtott tempóban elmesélni, "eldalolni" visszaadni az idős férfi mély érzéseit, talán élete utolsó emlékezése ez…Nagy alázattal írtam, benne van a lelkem is "rendesen"…

    A téma választotta ezt a formát, úgy éreztem "ünneplőbe" kell öltöztetnem ezt az érzést, ezt a történetet…"

    Ennyi! Tudom, hogy érted, nem is ragozom tovább. 🙂
    Szívemből köszönöm a figyelmedet, a figyelmeteket.
    Nagy szeretettel, és köszönettel:Zsike 🙂

  7. Köszönöm szépen, hogy visszatértél, kedves Gábor. 🙂
    Csak annyit fűznék hozzá, és egyáltalán nem gúnyolódásból, mert az már nem én lennék, hogy: kinek a franciakrémes, kinek a tócsi. 🙂
    Nos, én speciel mindkettőt imádom, egyik édes, a másik sós, mindkettőre szükség van, szükségem van. Két abszolút más íz, érzés, ízlés és világ, de a katarzis, az élmény, nagyon hasonló! És ez a lényeg.
    Te magad válaszoltad meg, amit én is le szeretettem volna itt írni.
    Íme:
    "A lelkünket mindannyian beletesszük, csak a megformálásunk más, de ettől is izgalmas a költészet hatalmas csarnoka. " …és ez mennyire igaz is! 🙂

    Szeretettel látlak mindig: Zsike 🙂

  8. Drága Zsike!

    Húha, ahogy látom, itt "csevej" van!
    Azt már ecsetelnem sem kell azt hiszem, hogy mennyire magas színvonalon műveled a kötött formavilágba öntött gondolatok tálalását. Minden alkalommal, újra és újra rácsodálkozok kezed munkájára.
    Ami pedig a hexameterek és pentameterek fantasztikus kombinációját illet, meg kell, hogy védjem ezt a versformát. Mindkettővel az a "baj", és ez a baj adja csodálnivaló nagyszerűségét is egyben, hogy annyira kötött ritmusképlete van, hogy bizony a magyar nyelveben is korlátozott azon szavak száma, amik egy-egy sorban beilleszthetők. Ha az ilyen, 17-14 szótagból álló sorban csak egyetlen ritmikától eltérő szó kerül, azonnal felborul a ritmus és dallamvilága a sornak és máris nem hexa- vagy pentameter. Magyarul, aki ennyi kötöttség mellett képes így átadni a mondandót, ráadásul hibátlanul, az szerintem nem "mestermunkát" ad ki a keze alól, hanem KÖLTEMÉNYT, a szó igazi és legnemesebb értelmében.
    Kedves Zsike! Ismét ámulatba ejtettél. Köszönöm.

    titus56

  9. Drága Zsike!
    Nem értem most Zserment, mert bár azt, hogy mesteri, én is meg tudom állapítani, – ehhez azért technikai segítség is akad – főleg hogy annyira elmélyültem az utóbbi időkben e versforma szépségeiben.

    Persze nem baj az, ha mindenki más és mást érez, jól is van ez így, de azt tudom, hogy második olvasatra is ugyan úgy beleborzongtam versedbe, mint elsőre.
    Szerintem gyönyörű, túl azon, hogy valóban mesteri a nagyon kötött hexamaterekkel. A megkötöttség ellenére, ami nagyon nehéz, olyan csodálatosan adtad bele "lelkedet", hogy én azt "rendesen" kiéreztem az én szememben költeménynek nevezett versedben.
    Szeretettel: gyöngy:)

  10. Köszönöm szépen, kedves Gábor az őszinte véleményedet.
    Igen, értem, pedig én úgy éreztem, hogy a szabályos ritmusokban megtalálod a lelkemet is, mert bizony, ebben a versemben benne van az is, "rendesen". 🙂
    Örülök ám Neked. 🙂
    Szeretettel: fogadtalak:Zsike

Szólj hozzá!