TÉLI SÉTA
Sétáltam egyedül, nem fájt a magány
A havas tájba olvadt apró alakom
Kutattam a rejtélyt, és szívem dobogását:
Hova visz? Merre tart? Nem tudom.
Mégis a sápadtan rám villanó napfény
Szikrát csiholt fájó lelkem rejtekén
Múltbéli alakod csodaként megéledt
S a hóesésben, kézen fogva álltunk te meg én.
Mátraháza,2013.12.18.