Júniusi hajnalon
Nem a hajnalra ébredtem
Anyám halk zokogása keltet fel
Tudta,hogy mennem kell
Ő sem marasztalt,az idő jött el.
Csak néha láttam sírni titokba
Arcát kötényébe rejtve és nem mutatva
De ezen a hajnalon egymást ölelve
Úgy mintha már mindennek vége lenne
Oly nehezen búcsúzott a pillanattól
Mint az őszi fák a hulló lomboktól
A kendője alól kiszökött ősz haj tincsek
Arcára borulva védték a csorduló könnyeket
Majd mosolyogva ránk nézett:
Ha eljött az idő ,hát menjetek
És integetett, a hosszú fasor végéig
Ahol megálltunk ,és vissza néztünk
A kicsi tanyára és édesanyámra
Kezünkkel szívet rajzolva üzentünk
Mindent köszönünk.
Majd robogott a vonatunk
A júliusi kora nyári hajnalon
Az ablakon kinézve nem láttam
Semmi mást ,csak anyám könnyes arcát.
Máig itt él bennem az a hajnal
Ezer arccal követ,hol sír,hol meg nevet
Hol fogja a kezem,hol meg elenged
Már szeretlek Te július hajnal
Velem voltál minden bajban
Mert nem búcsúztunk azon a reggelen
Kísérőm lettél egy hosszú életen.
Kondoros.2014.március.2. 2óra.02.
Ezek az elgondolkodtató emlékek adják kezünkbe a tollat,vagy az ecsetet,másnak a hangszert.Köszönöm kedves szavaid:Rzsike
Köszönöm szépen Erzsi a szavaidat.
Biztatás az jó.
Ez a hajnal valóban itt él bennem,velem.Jó nekem itt.:)
Kedves Erzsike! Sírás nélkül nm lehet elolvasni gyönyörű versedet. Hasonló emlékek azt hiszem sokak
szívében élnek.
Szeretettel gratulálok. Örülök, hogy itt vagy.
Erzsi.
Szép, elgondolkodtató emlék idéződik fel ebben a versben.
Igen, vannak emlékképek, amelyek egy életen át elkísérnek!
Hespera
Júliusi hajnalon ! Ez lenne a címe.