NINCS, AKI VELEM JÖN

NINCS, AKI VELEM JÖN

Nincs, aki velem jön, utamon kísér,
szorosan fogja két kezem
A félelem rám ül, belém váj,
míg lassan megérkezem.
Elérek a magány szent honába,
hol minden ijesztően sivár.
Ó! Mit mondtam? Milyen égő.
Gyáván hazudni kár!
Hisz’ jól érzem itt magam
Nem kell társul már senki!
Szívemben, ez a vágy örök
Megkötnek, tüzes katlanba dobnak
pajkos, szívós kis ördögök.
Nem akarom, hogy bárki szeressen!
Sós könnyem elapadt már
Imádkozom néha még az égre,
Egy bűnös, ki felmentésre vár.

Eger,2014-03-05

“NINCS, AKI VELEM JÖN” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Vadvirág!

    Értem minden szavad, gondolatod. Szomorú az ilyen élet, tudom magamról, de ez csak a Földre érvényes. Ha ez vigasztaló?
    Mindenkinek van párja, igazi duálja, csak még eddig nem találkoztunk vele. Eddig, de hisz élünk még! Van reményünk, vagy legalább is kell, hogy legyen, ameddig a Sorsunk diktálja.
    Mindennek eljön az ideje, – nem biztos, hogy ebben az életben – csak legyen az embernek türelme.
    Hidd el, hogy van aki szeret, ha Te nem is veszed észre, mert nem e világból való! Közelről meg itt vagyunk mi.

    Szeretettel: Viola (f)(l)(f)

Szólj hozzá!