Maradok
Ezüstös
bádoglemezt
feszítek
a fejem fölé,
ha elfárad a szívem,
ráhelyezem.
Várom, hogy fáradt
testem megszólal,
üzenetet küld,
melyet senki
nem fogad.
Teret nem érzékelek,
az idő megállt,
fekete homály szólít,
számára vagyok.
Karcos levegő
ingerli torkom,
odafent érzem,
emitt jól vagyok.
Lehetséges,
hogy maradok.
Maradok!
Kedves Hespera!
Hozzászólásod pontosan kifejezi,hogy mit éreztél a vers olvasása közben,s ez arra késztetett,hogy engem a versemmel együtt megdicsérj.Nos,ezt hálásan köszönöm neked.:)
Üdvözöllek szeretettel:
kisjankó
Kedves János!
Nagyon erős a versed indítása: ezüstös pajzsot tartasz a fejed fölé, de ha úgy kell, a szíved elé tartod, hogy óvjon, védjen.
A középső részben valamiféle hiábavalóságot, meg nem értettséget érzékelek: a szív megszólal annak ellenére, hogy térben és időben elveszettnek érzi magát, és üzenete nem talál befogadóra.
A vers vége szintén erős, ütős: egyszerre a testi érzetek és a lélekérzet is: jól vagyok, itt maradok.
Nagyon kellett, és jól kitaláltad a lezáró, ismétlő sort. Nyomatékosítás a javából!
Gratulálok.
Hespera
Aranyos Vadvirág!
Igencsak örvendek neked,amikor erre jársz,mert érzem,hogy elismerő,értékelő szavaid lelked mélyéről szakadnak föl,s velem együtt éled át a megfogalmazni óhajtott érzelmeket,gondolatokat.:)
Köszönöm neked:
kisjankó
Kedves Zsermen,tudod,úgy vagyok már vele,hogy ha csak neked írnék egyedül,akkor is meg lennék elégedve a munkámmal. Nagyon kellemes érzés olvasni az értékeléseidet!
Köszönöm:
kisjankó
Maradj, kedves János maradj! Nélküled, és a művészeted nélkül szegényebb lenne a világ.
Szeretettel, megértéssel olvastalak…mintha valamikor, valahol már bennem is megfoggant volna ez az érzés, csak ennyire gyönyörűen nem sikerült megfognom, szavakba öntenem.
Szívből gratulálok. Vadvirág :]