Betűkkel üldözöm magányom
hanyatt fekve e régi ágyon
betűkkel üldözöm magányom
ami nincs azt a lélek termel
tevékeny halandó az ember
túl a nyáron nézek magamba
az öreg ősz ott az a bamba
puhul Petőfi sárgul Goethe
érnek a költők mint a körte
mozog a testem de nincs éden
rímekben forgolódom ébren
néha elcsábít máskor éget
akár a nők olyan az ének
Jól kifejezi versed a magányt, ezt a kissé lemondó hangulatot.
A rímek igazán remekek.
Hespera