Buszmegállóban

Buszmegállóban

Jön egy idős ember,
Látszik, nincs otthona,
Kétes tisztaságban,
Lóg rajta ruhája.

Leül pad szélére,
Másik felén egy nő,
Felpattan sietve,
Távol a busz már jő.

Vörös a dühétől,
Kiabál a szája,
Micsoda bűzt áraszt,
Hogy nem ad magára!

Folyik háborgása,
Népfürdőt bezárták!
Életük piszkait,
Ott mosogathatnák!

Mély gondolatokkal,
Felszálltam a buszra,
Ezt a jelenetet,
Fájón boncolgatva.

Aki replikázott,
Nem volt „úri dáma”,
Talán rá se gondolt,
Régi falujára.

Ott élnek, dolgoznak,
Állatokkal együtt,
Lehet, hogy nem finnyás,
Az ő szaglószervük!

Budapest, 2014. május 4.

“Buszmegállóban” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa és Zsermen!
    Köszönöm szépen hozzászólásotokat.
    Szeretettel gondolok Rátok: Viola :]

  2. Kedves Viola!
    Sajnálatos jelenség jelenkorunkban . Nem segítő kéz nyúl az elesett felé, hanem megvetés.
    Szeretettel olvastam igaz versedet.
    Gratulálok! Rózsa:)(f)

Szólj hozzá!