Örökös nyugtalanság

Örökös nyugtalanság

Ahogy nálam virágaim
Összevissza nőnek,
Kertem minden területén,
Új helyet keresnek.

Így vagyunk mi emberek is,
Nyugtalanságunkkal,
Mindig újabbat keresünk,
Nagy reményünk megcsal.

Aztán ismét vándorolunk,
Szedjük sátorfánkat,
Új kilátásokban bízunk,
De erőnk, már lankadt.

Mégsem vesszük figyelembe,
Önuralmunk is van,
Megy az óra, mint az idő,
Figyelmeztet halkan.

Amíg lábunk viszi testünk,
Sodor a forgatag,
Aztán csendben megpihenünk,
Vén diófa alatt.

Budapest, 2014. május 8.

“Örökös nyugtalanság” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Éva, Rózsa és Zsermen!

    Köszönöm kedves szavaitokat. Örülök, hogy itt vagytok velem.
    Szeretettel: Viola:]

  2. Kedves Viola!
    Valóban így vagyunk mi emberek. Szeretettel olvastam szép versedet.
    Gratulálok! Rözsa(f)(f)(f)

  3. Itt is nagyon szívesen és örömmel elolvastam, kedves Viola. Találtam még néhány csemegézni-valót, amit amott észre sem vettem. 🙂 Szeretettel. Éva

  4. Kedves Etel!
    Köszönöm kedves hozzászólásodat.
    Szeretettel: Viola(f)

  5. Örök nyugtalanság és mégis beletörődés az élet forgatagába. Gratulálok versedhez!
    Szeretettel, Etel

Szólj hozzá!