Az óra és a perc
Pihenni térek, velem a gond.
A csók lassan elpárolog,
számon csak véletlen játszott,
araszolgatott a holdsugár.
Valóban égig ér
a rozsdás éjszaka.
Csend van, az óra éber,
nem siet, nem is késhet.
Percek peregnek csendesen
foszladozó hálóban, vergődnek,
elcsigázva múlttá vállnak.
Éjsötét tükörbe nézek,
megfejthetetlen a vak-véletlen
árnyas fonákján a holnap.
Az égbolttal összejátszik a hajnal,
órák a percekkel, felkel a reggel.
Köszönöm soraidat kedves Judit.
Így gondoltam , ahogyan értelmezted a versemet.:)
szeretettel üdvözöllek: Ica
Kedves Ica!
Többször is elolvastam a versedet, sok mindenen elgondolkodtam amit írtál. A legjobban talán a pergő percek ragadtak meg, amik múlttá válnak. A múlttal kapcsolatban mindig hosszú távlatokban gondolkodunk, az gondolat amit leírtál, hogy már az előző perc is a múlt meglepett.
A holnapról is szeretjük azt gondolni, hogy magunk alakítjuk terveink szerint, nem pedig a megfejthetetlen vak véletlen alakítja.
Azt szeretem a verseidben, hogy a zaklatott élet keserveit, bánatait olyan tündöklő formába tudod önteni, hogy leesik tőle az állam.
Judit
Megtiszteltetés számomra kedves soraid B.:)
Szeretettel üdvözöllek: Ica
"Éjsötét tükörbe nézek,
megfejthetetlen a vak-véletlen
árnyas fonákján a holnap."
A legmélyebb, legszebb gondolat…de az egész vers, csodálatra méltó metafora.Gratulálok Ica szeretettel:B:)(f)
Évike drága!
Mindig örülök a látogatásodnak!:)
Ölellek szeretettel: Ica
Köszönöm kedves soraidat Zsermen.
Nagyon jólesik. 🙂
Üdvözlettel: Ica
Drága Ica!
Szeretlek olvasni!
Nagyon tetszik!
Ölellek:Éva(l)