Hangulat

Összes megtekintés: 375 

Hangulat

Lelkemben lángol a hazaszeretet,
otthonom itthon bárhol lehet,
ideköt múltam, jelenem, s jövőm,
éltem szövetét hűségből szövöm,
meg békességből, ha hagyják,
csak fogy spulnimról a cérna,
s vöröslik fejem, mint céda,
ha látom, másnak kenyere kevés,
erőtől duzzadó karja meg fehér,
keresne munkát szegény,
melyből családja megél,
csak ígéretet kap, közmunkát,
azt is ott, hol madár se jár,
mi a békesség, nem tudja már,
zaklatott lelke ápolásra vár,
ám az orvos drága kincs,
hiába keresi, sehol sincs,
kiment nyugatra vagy északra,
mert hallgat lelkében a vér szava,
nem szól, maradj, ez a haza,
a szülőföld, a magyar anya,
de nem látja, mint annyi másik,
szeme előtt pénz cikázik,
mint kemény nemzetközi Isten,
ki itt marad, lemarad a jóról,
húsról, finomra őrölt sóról,
gyengéd kezű ápolóról,
s még álmában leesik a lóról,
melyet megülni képtelen,
kevés ehhez a képzelet,
hol balra esik, hol meg jobbra,
mégse fordul jóra sorsa,
megnyugtatlak, az enyém sem,
nyugdíjam másnak teher,
mondja tanult honfitársam,
ki adómból ingyen okult,
s szól, fizessem a tandíját,
ha unokám egyetemre jár,
összekuszálódnak a szálak,
ez a huszonegyedik század.

“Hangulat” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Jolika!
    Sok munkád van ebben a csupa igazsággal tele lehangoló versedben. Gratulálok érte.
    Szeretettel köszöntelek NÉVNAPOD alkalmából: Viola (f)(f)(f)

Szólj hozzá!