Idő
Az időt szorítom, ujjaim alatt lüktet szíve,
akár apró madárka, ki repülne messzire.
Lassan nyitom nyirkos, remegő tenyerem,
mint annyi mindent már, az időt is engedem.
Üres nyitott tenyér, üres nyitott szív után,
Isten tenyere szorít, de holnap elenged talán,
és én is repülhetek, fák felett, felhőkön át,
míg egyszer majd meglelem, a béke csillagát.
megkapóan eredeti metaforája az elmúlásnak
szép
mamuszka*)
Gyönyörű a versed, szeretettel olvastam. Nagyon sok boldogságot kívánok még neked!
Kedves János!
Ki Istenben bízik az nem csalatkozik!
Szeretettel:
Kövesdi Teri
Kedves Janus!
Versed vágyakozását szívesen olvastam. Kívánom, ha majd eljön az idő, megleld a "béke csillagát". Ezt kívánom mindannyiunknak.
Szeretettel: Viola :]
Még ne engedd el.
nagyon szépe a versed.
(f)