A fal

A fal

Arctalan szellemet idéz
a nyári hideglelés.
Elkéstem, foglya lettem
a beirdalt félelemnek.
Reményt dajkáltak valaha a falak,
fehérsége alatt, most lerogy a vakolat.
Az enyészet rettegve pihen.
Szárazra facsart panaszt
szór az emlékezet.
Úszóhártyákon ágaskodik
falakon a színes krétarajz,
a téglák morognak alatta,
háborog a kékes éjszaka.
Ablak előtt talpig fehérben
ring a riadt cseresznyefa.
Álom helyett éber állapot.
Telefirkált a hüllő-hideg idő,
beleborzong a tétova jövő.

“A fal” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Köszöntelek szeretettel drága Rózám!
    Azon gondolkodtam, hogy mivel három szorosan összefüggő témáról írtam, jó lenne trilógiába összefűzni. Úgy gondolom ehhez kevés vagyok. Ez a középső rész. Az elsőt majd vasárnap hozom. Nem is tudom miért cseréltem fel a sorrendet.
    Ölellek szeretettel: Ica

  2. Kedves Ica!

    Én is tudom, miért íródott a vers, elolvastam a kommentet az "Örökre" címűnél. S bár az is nagyon tetszett, ez mélyebb hatást gyakorolt rám.
    Gyönyörű, igazi költői vers.

    Gratulálok nagy szeretettel: Icu(f)

  3. Kedves Ica!

    Nagy szeretettel olvastam, félelemmel teli soraidat.Nagyon szép. Azért reménykedjünk, jönnek még szép idők is!
    Szeretettel gondolok Rád. Erzsi

Szólj hozzá!