Az öreg hárs

Az öreg hárs

Az este felölti csillagfény palástját,
útjára indul a hold égő korongja.
Lassan bandukol a kitaposott pályán,
színjátszó aranyát földre sugározza.

Minden csendes, néma, tücsök sem ciripel,
éter hullámain hárs illat mámorít,
a viharos június most búcsúzik el.
Feledés homálya rá ködfátylat borít.

Áll az öreg hárs, ki tudja mióta már,
hold fényében, földre vetíti árnyékát.
Vajh’ hány emberöltő haladt alatta át,
titkait hallgatag őrző, vén óriás.

Korom szőttes éjben langymeleg szél lebben,
halandókat mélyen álomba ringatja
De Te Uram, őrködsz felettünk éberen,
míg dereng új holnap szép hajnalcsillaga.

“Az öreg hárs” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Ica!
    Köszönöm, hogy olvasol, örülök, hogy tetszik.
    Szeretettel: Rózsa

  2. Kedves Terike!
    Köszönöm, hogy olvastad és tetszett a versem.
    Szeretettel: Rózsa:)

  3. Kedves Icu!
    Nagyon köszönöm kedves véleményedet. Örülök látogatásodnak.
    Szeretettel: Rózsa(f)

  4. Kedves Rózsa!
    Gyönyörű a versed..
    Ki tudja, hogy hány generáció ült már az árnyékában?
    A fák hosszú életet élnek.
    Szeretettel:Kövesdi Teri

Szólj hozzá!