A lélek lendkereke
embercellámon van ablak
kibámulok a sejtrácson
szép óhaja van e rabnak
téged nyitogat az álom
bár jóból a sors aprót szán
az örömöt beszerelem
testem fehérje abroszán
lakmározik a szerelem
a perc veled összeragad
vibrál bennem az enyhe hecc
átölelve derekadat
a káprázatig engedhetsz
varázs ugrál rajtunk fürgén
van hogy szavak nélkül szólunk
nyálak mesterhegedűjén
G-mollban szól most a csókunk
e ragyogás mind valódi
mosolyodból ömlik a fény
szívemben gyönyört forogsz ki
a lélek lendkerekeként