Hullám…

Hullám…

…Lenn a parton, hol végtelen tenger,
s csodás, csendes föveny összeér,
ott születek, ott halok meg minden nap,
míg Földön ember él.

Táncos szél lágyan borzolja kedélyem,
kacagtat, vágtatni enged, messzi vidéken
sűrű, mély örvény temeti el végleg testemet.

Tarajom közt fura lovasok dacolnak megannyi
sorssal, hátamon, ha akarom, elfér az összes
élő, remegő sóhaj.

Sírom rengeteg utazó csontját zárja végleg magába,
de lelküket időtlen-időkig felszínén lágyan dobálja…