A csendélet mögött

A csendélet mögött

Hencegnek a fák gyümölcseikkel,
miket bársonyos kezek szednek le.
Születnek a szelek az égből,
s rázuhannak a bölcsőben ringatott földekre.

Valami reményről suttognak a bokrok;
Édes nektárt árulnak a virágok.
Mézízű cseppjeikkel,
bebalzsamozzák a világot.

Hunyorgó fényt nyel el az alkony.
Dicsőségnek vére fröccsen az aljára.
Lombokba kapaszkodik,
az ismeretlenségnek az álma.

A távolban megszületnek az esti fények;
Szobádban is ragyog egy gyertyának a lángja.
Térj nyugovóra hisz lelked,
az engesztelő imát várja.

Feladta magát már a meleg,
a borítékot holnapra postázta.
S lám így múlik el lassan,
a júliusnak legendája.

Kisizsák;1996.Július 13.