Paul Verlaine soraival
„Ősz hùrja zsong”,pendíti lágyan lomb-akkord,
hajlongnak ágak, bókolnak még a nyárnak.
Szeretve szenvedéllyel fényben táncot járnak
bóbita-tollpihék. Éjjel a tó vizére ring a Hold,
fényt dalol, sikongat nádi szélben félt-lidérc.
Csendes árny úszik a vaksi éjen át, ölelni
cseppen le az égről milliónyi tűz-parány.
Igézve lelket, vallanak hű szerelmet, s élni kész
mindahány…valld be már; szeretni fáj, és te félsz.
Lázadna merszed, először tennéd, mint szűz-leány?
Elhaló lánggal csuklik magába vágy-remény.
Kialszik csend-bújában, s messze száll.
Ó, csak a nyár varázsa benn az őszben élne még!
Elhordva jár,s kering.”Mit felkavart a rossz szél” …
Köszönöm, kedves Éva, hogy olvastad a verset, dehogy haragszom, sőt, köszönöm, mert nagyon régi-régi kedvencem ez a vers.Csupa fájdalom, szépség, szomorúság ez a vers, akár az elmúlás…hangulatában szerettem volna kicsit átadni ebből, talán sikerült valamennyire.Szeretettel üdvözöllek:B:)
Elragadóak soraid ezekkel a míves belső-rímekkel és méltó "párja" az említett költő versének, bár az fájdalmában is játékosabb. 🙂 A Tiéd mélázóbb, szövevényesebb. Ugye nem haragszol, ha ide-hozom az a másikat is? Ha nem szeretnéd, akkor szólj és letörlöm. Szeretettel. Éva
Paul Verlaine: Őszi chanson
Ôsz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
Ôsz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…
(fordította: Tóth Árpád)